Az alvásminőség társadalmi jelentőségét jól mutatja, hogy például a Challenger űrrepülőgép és a csernobili atomerőmű katasztrófája is összefüggésbe hozható a kialvatlanság okozta emberi mulasztásokkal, ahogy az is, hogy modern társadalmunk 2/3-a szenved a kialvatlanságtól.  

Az alvás, az alvás és ébrenlét, illetve az álmodás a kezdetektől foglalkoztatja az emberiséget. A téma rendre fel-felbukkant a szakrális térben, a filozófiában és a művészetekben, ugyanakkor az orvostudományban a képalkotó eljárások 20. századi fejlődésének köszönhetően tudott csak önálló ágként megjelenni. Az alvásmedicina, amely egyként foglalkozik az alvás alatt szervezetünkben végbemenő folyamatokkal, az alvás-ébrenlét zavaraival és ezek gyógyításával, napjainkra komoly fajsúlyú tudományterületté vált. De most akkor nézzük, hogyan alakult ez a történet.

Kr.e. 4-5. századból indulunk. A fenti, Hippokratésztől származó idézet alapján az ókorban az alvásra elsősorban, mint a lélek aktivitására tekintettek. Az ókori görög orvoslásban például nagy hangsúlyt fektettek a páciens álmaira, ugyanis azt vallották, hogy alvás közben a lélek megfigyeli a testet, melynek álmok formájában üzen. Emellett az ókorban – elsősorban Arisztotelész jóvoltából – már megjelent az a nézet is, amely az alvást az érzékelés felfüggesztésével együtt járó, karbantartó, konzerváló folyamatként írta le.

Az ókorban lényegében nem maradtunk le semmiről, az alvással nem, maximum csak az álmokkal foglalkoztak a kor gondolkodói. A kuruzslók, a varázslók, a gyógyító füvesemberek, meg a többiek. Ha kicsit közelebbről nézzük a témát, a kor fekvőhelye a vagyoni helyzet függvényében alakult. A legegyszerűbb, állati szőrökkel kialakított fekhelytől az ágykeretig, amelyben kötelek hálója és szalmával vagy tollal kitömött zsákok alkották az ágybetétet, sokminden előfordult.

Az első és második álom kapcsán: az úgynevezett sötét középkorban az ember alvása még minden tekintetben a Nap, illetve részben a Hold járásához kapcsolódott, hiszen az élet ekkoriban a napfelkeltével indult, s a naplementével zárult. Mivel ez, főként a téli hónapokban az ember alvásigényéhez viszonyítva túl sok sötét órával járt együtt, a középkor embere nem aludta át a teljes éjszakát, a napnyugtától nagyjából éjfélig tartó alvás, az ún, első alvás után rendszerint felkeltek, elmentek vécére, tettek a tűzre, imádkoztak vagy szerelmeskedtek. 

A mesterséges világítás feltalálása, bevezetése volt az, ami a modern kor emberének pihenését, alvásszerkezetét a leginkább befolyásolta. Edison 1878-ban tökéletesített izzólámpával, elődje, az ívfény lámpa már 1802-ben  megjelent (Humphry Davy). Merthogy lényegében a közterületek világosabbak, biztonságosabbak lettek, megnyitottak az első kávéházak, az alvás helyett az emberek tömegével megindulhattak, de ha csak az otthonokat nézzük, a természetesen fényforrásunk, a Nap kiváltásával az addig sötét órák is új értelmet nyertek. 

Ha már az előbb a feltalálóknál, az innovátoroknál jártunk, nézzük meg mi a helyzet a fekhelyekkel. Merthogy az elektromos izzólámpával szinte egyidőben, 1871-ben Heinrich Westphal szabadalmaztatta az első bonellrugót, ami lényegében változtatás nélkül velünk van még a mai napig.

Nemsokkal rá, 1899-ben a távoli Kanadában James Marshall előrukkolt az első táskarugós matraccal is, ami nem pusztán az önálló mozgásra képes, kis táskákba varrt rugók miatt hozott nagyobb kényelmet az emberek életébe, hanem azért is, mert a bonellmatracok belsejének kitömésére használt, növényi és állati eredetű töltőanyagoktól és a bennük élő élősködőktől megmentette az embereket. A táskarugós matracokban ugyanis kevesebb élősködő tudott megtelepedni. 

A kaucsukfa teje ugyanis már a második ipari forradalom idjén egy igen jelentős és értékes nyersanyag volt, amit a vegyipar ezerféle módon próbált feldolgozni.  

A kaucsuktej felhasználási módjainak kiszélesítésén dolgozó egyik kutató volt az említett Edward Arthur Murphy, aki 1929-ben a felesége konyhai robotgépével áttörő felfedezést tett: a folyékony latex, szappan és gélesedő anyagok összekeverésével latex habot állított elő. Murphy egyébként egyike volt azoknak, akik a Dunlop cég megbízásából a latex hab laboratóriumi kísérleteit végezték. 

Mindösszesen két év kellett ahhoz, hogy a színházi székek, motorkerékpár és autóülések után a latexhab megjelenjen a hálószobákban is, 1931-ben igyanis Dunlopillo márkanéven megjelent az első latexhabos fekhely. 

Aztán 1935-ben, az orosz származású Joseph Talaly és két fia megalkották az ún. Talaly-eljárást, egy olyan gyártástechnológiát, amellyel a korábbiakhoz képest lényegesen magasabb tisztaságú latexhab volt előállítható. 

Ha most előre szaladunk jó pár évtizedet, és azt vizsgáljuk, hogy az előbb említett latexhabokból készített matracok miként fejlődtek, akkor azt láthatjuk, illetve mondhatjuk, hogy az 1990-es évek végére a szendvicsszerkezetű, latexhabból, kókuszrostból, pamutból, gyapjúból és esetenként akár lószőrből összeállított matracok fejlődése megtorpant, megállt. Minimális újdonságot hozott a fekvőfelületek megmunkálása (az ún. profilozás), a felület anatómiai zónákra osztása, ill. a memory rétegek megjelenése, de áttörő újdonsággal egyik gyártó sem állt elő. 

Ha a másik családot, a rugós matracokat nézzük, akkor elmondható, hogy a natúr matracok iránti kereslet növekedésével a rugós matracok piacán is megjelentek a szendvicsszerkezetű, hibrid matracok. Ezzel a házasítással, illetve a zónásított, vagy éppen a mini-táskarugós betétek megjelenésével e matractípus kis fejlődésnek indult, de aztán ez a fejlődés is megállt, hiszen lényegi, jelentős újdonsággal már egyik gyártó sem tudott előállni. 

Ezt a mesét azt hiszem minden matrackereskedelemben dolgozó ember ismer: 1966-ban a NASA kutatói megalkották az akkor mág lassan rugózó habnak nevezett anyagot, amelynek az volt a feladata, hogy az űrhajók üléseibe építve csillapítsák a nehézségi gyorsulás hatását. És ahogy az lenni szokott, néhány évtized múltán, esetünkben a ’80-as években a NASA kereskedelmi fejlesztés és forgalmazás céljával elérhetővé tette a viszkoelasztikus hab gyártástechnológiáját. Magyarán eladta egy svéd cégnek - a Fagerdala Word Foam a NASA-tól 1989-ben megszerezte a Tempur-Pedic technológiát. 

Ami lényegében azt eredményezte, hogy 1991-től a hálószobákban is megjelent a memóriahab. 

De ne is időzzünk túl sokat ezzel, merthogy a memóriahabtól már csak egy ugrásra van a dián látható molekulalánc, ami nem mást jelöl, mint a poliuretánt.  Azt az anyagot, amely a matracgyártás egyik legfontosabb alapanyagává vált. Megjelentek ugyanis különböző típusú, összetételű és formájú habmatracok, amelyek a korábban látott latex és rugós matracok hegemóniáját megtörve önálló kategóriát teremtettek., illetve hozzájárultak ahhoz, hogy a latex- és rugós matracok is tovább éljenek. 

Az alvás történetétől valahol a 19. és 20. század fordulópontján, a mesterséges fény tömegessé válásánál köszöntünk el, de most visszatérünk ide, mert ekkor a vegyiparon túl az orvostudomány is jelentős erőre és lendületre kapott. Az 1800-as közepéig-végéig az alváskutatás egy meglehetősen álmos időszakot hagyott maga mögött. Az alvás, a maga passzív állapotával, amikor érzékszerveink is visszavonulót fújnak, kevésbé bizonyult érdekesnek, helyette inkább az álmok kerültek a figyelem központjába. Ennek egyik csúcspontját minden bizonnyal Sigmund Freud 1900-ban megjelent Álomfejtés c. könyve alkotta, amely megkísérelte bebizonyítani, hogy álmaink értelmezhetők. De például még Pavlov is, aki a pszichével szemben a neurológia oldaláról közelített meg a témát, s aki állatkísérleteivel alapozta meg hírnevét, szóval még ő is azt gondolta és hirdette, hogy az agysejtek alvás közben kikapcsolnak, azaz az alvás az agyműködés megszűnésének eredménye. A változás 1868-ban következett be, ekkor jegyezték fel ugyanis először a gyors szemmozgást (rapid eye movement, REM), ami a kor vélekedésével szemben abba az irányba mozdította a kutatókat, hogy az agyat kezdjék el vizsgálni. Innen aztán felgyorsultak az események, 1907-ben egy francia kutatópáros publikálta, hogy szervezetünkben vannak az alvást elősegítő és szabályozó molekulák, 1924-től pedig elindultak az első emberi EEG vizsgálatok, amelyek elektromos impulzusokon keresztül bepillantást engedtek az agy alvás közbeni viselkedésébe. Innen számítva a következő 60 év alátámasztotta és részletesen feltárta, hogy az alvás valójában egy agyi tevékenység, melynek lényege, hogy kérgi idegsejteink időlegesen megszabaduljanak az új információk folyamatos áramlásának terhétől, hogy feldolgozhassák a napközben kapott és eltárolt információkat. És természetesen kialakult az orvostudományon belül önálló ágként az alvásmedicina, amely az alvászavarokra, az alvás-ébrenlét zavaraira kínál gyógymódot.

Hogy mit tudunk most az alvásról ? A különböző kutatások és vizsgálatok eredményeként ugyanis úgy véljük, hogy ébrenlétünket és alvásunkat az úgynevezett cirkadiánritmusunk szabályozza. Ez lényegében egy olyan körforgás, egy olyan belső biológiai óra, amellyel mindegyig emlős rendelkezik. Ha azt vizsgáljuk, hogy alvásunkat mi befolyásolja, mi szabályozza, három tényezőt látunk. Egyrészről ott van a fény és a melatonin párosa. Látni fogjátok miért mondom, hogy páros. A melatonin szervezetünk természetes altatója, a cirkadián ritmusunk karmestere, egy hormon, ami a  hipotalamuszban képződik és a tobozmirigy választja ki. Ha természetes működési ciklusunkat nézzük, a melatonin koraeste jelenik meg szervezetünkben, s valamikor a reggeli órákban ürül ki. Mennyisége és jelenléte attól függ, retinánkon mennyi fény ér bennünket. A természetes ciklus a Nappal és Holddal együtt töltött min. 200.000 év alatt tapasztaltak szerint alakul: a melatonintermelés a naplementénél beindul, a napfelkelténél pedig megszűnik. Ezen a ponton új értelmet nyer Thomas Wehr korábban olvasott idézete, miszerint a modern kor embere születésénél fogva örök nyárban él, a mesterséges fény ugyanis belepofátlankodott ebbe a harmóniába, megzavarta az évezredek alatt kialakult rendet, s ezzel rendesen összekuszálta alvásunkat. Na, de térjünk vissza a cirkadián ritmus karmestereihez, a háromból kettőt már megismertünk, a melatonin és a fény mellett a harmadik szereplő a hőmérséklet. Látható ugyanis, hogy az eltérő napszakokban eltérő a testhőmérsékletünk. 

Igaz ez az alvás alatti időszakra is. Sőt, olyannyira, hogy kutatásokból már azt is tudjuk, hogy a megfelelő szerkezetű alvás, ahol REM és NREM szakaszok váltogatják egymást meghatározott sorrendben, az egyes szakaszok között nem tud átzsilipelni agyunk, ha testünk éppen nem a megfelelő hőmérsékleti tartományban van. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen környezeti hőmérsékletben alszunk. 

A jelen korban egyre többet kommunikálunk gépekkel, az egyik ilyen gép a mobilunk, amely egy okosóra társaságában már arra is képes, hogy mozgásunk, pulzusunk és légzésünk adataiból monitorozza alvásunkat. Ettől azonban nem fogunk jobban aludni, de ha a cirkadián ritmusunk karmestereire oda figyelünk, akkor talán.